Jobb agyféltekés rajztanfolyam

Ébreszd fel a benned szunnyadó művészt! Azoknak, akik szeretnének rajzolni, de eddig azt hitték, nem tudnak.És azoknak, akik az élet minden területén kreatívabbak szeretnének lenni.



OPTIKAI CSALÓDÁSOK 


Az alábbi gyakorlatok által magad is érzékelheted, hogyan vesz részt agyunk a valóság érzékelésében.

Alapjuk, hogy vizuális érzékeléseinket az agyunk módosítja, mivel összeveti korábbi tapasztalatainkkal. Így megváltoztatja a vizuális csatornán beérkező információkat, amivel az arányérzékünket becsapja.


Asztal illúzió

Néha gonban vagyunk a tárgyak méretének megítélésében is.

Nehéz elhinni, de a két asztal teteje teljesen egyforma, ugyanaz a forma, ugyanaz a méret. Ha nem hiszed el, nyomtasd ki, vágd ki az első asztal tetejét és tedd rá a másodikra, majd meglátod.


Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket




          
  Szerinted az alsó, vagy a felső egyenes a hosszabb?


A távolabbi figura nagyobbnak tűnik?

Pedig egyformák!( Mérd meg!)Az illúzió alapja az a múltbeli tapasztalat, hogy a tábolabbi dolgok kisebbnek látszanak.Így ha egyformának érzékeljük a két dolgot, akkor az agyunk szerint a  távolabbinak nagyobbnak kell lennie.


Folyosó illúzió (Ponzo illúzió)




Első pillanatban nem tudjuk mit látunk:


arcok, vagy kehely




Női arc, vagy szaxofonozó emberke?




Hány lába van az elefántnak?



Hajlított négyzet

Első ránézésre ennek a négyzetnek az oldalaivan van egy kis gond.Igazából a vonalak teljesen egyenesek, csak a körök miatt tűnnek görbének .


Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 3
Heti: 6
Havi: 18
Össz.: 14 334

Látogatottság növelés
Oldal: Optikai illúziók
Jobb agyféltekés rajztanfolyam - © 2008 - 2024 - rajzoljjobbagyfeltekesen.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »